Eurofighter: repül, de hova?

"A pénzügyminiszternek teljesen igaza van, hogy le akarja mondani a Királyi Légierő Eurofighter-megrendeléseinek nagy részét" - dörög egy olvasói levél a múlt hétfői Daily Telegraph-ban. A levél arra a nemrég megjelent újságcikkre hivatkozik, amely szerint a brit kormány mintha meggondolta volna magát a nagyszabású katonai projekttel kapcsolatban, noha eddig lelkes támogatója volt, és összesen több mint húszmilliárd dollárt költött rá. A 232 darab hiper-szuper vadászbombázónak legfeljebb kétharmadát vásárolná meg a brit védelmi minisztérium, helyette inkább puskákra és repülőgép-hordozókra költenék a pénzt.

Hogy a kőkeményen jobboldali Daily Telegraph-ban ilyen olvasói levél jelenhetett meg, ráadásul egy katonatiszt tollából, jól mutatja, hogy az elmúlt évtizedek legnagyobb európai katonai vállalkozása komoly bajban van. (A brit beszerzés felett azóta is kérdőjelek lebegnek.)

Stratégiailag elavult

Tömören arról van szó, hogy a Eurofighter, a német-brit-spanyol-olasz konzorcium által kifejlesztett legújabb generációs vadászbombázó, amelynek még az amerikai arzenálban sincs egyelőre párja, stratégiailag elavult. Majdnem húsz évvel ezelőtt kezdték el tervezni - akkor még EFA (European Fighter Aircraft) néven -, amikor a fő fenyegetést még nem az izmos nemzetközi terrorizmus, hanem a közép-európai síkságon átzúduló szovjet tankarmadák és MiG-29-esek jelentették. Ennek megfelelően a Eurofighter (amely a brit légierőben a Typhoon nevet kapta) igen jól manőverez, bitangul gyors és földi célpontok támadására is alkalmas. Körülbelül 60 millió dollárba kerül, ami szintén egyik fő vetélytársa, az amerikai F-22-es Raptor elé helyezi (azt a repülőt 2005 körül helyezik szolgálatba, durván 100 millió dolláros listaáron).

A Typhoon azonban - egyelőre - nem indítható repülőgép-hordozóról, és nem rendelkezik lopakodó képességekkel sem. Más szóval a Eurofighter a hidegháború gyermeke, nincs igazán felkészülve a jelenlegi katonai feladatokra, amelyek inkább lopakodókészséget, mobil indíthatóságot, precíziós fegyvereket, emberi irányítás nélküli eszközöket igényelnek. Ráadásul az egész úgy lett kitalálva, hogy csak a négy gyártó ország összesen több mint hatszáz gépet vesz majd meg - ennyire azonban ma már egyszerűen nincs szükség.

Európai tökölődés

Az egész bulit jellemezte az európaiak szokásos tökölődése is. Majdnem egy évtizedet késett, mert a németek az utolsó pillanatban kitalálták, hogy sok az a 10 milliárd dollár, amit nekik kell kifizetniük, és majdnem kiléptek. A franciák nem csak fenyegetőztek, ők tényleg otthagyták a projektet, és nekiálltak kifejleszteni egy saját gépet. (Az így létrehozott Rafale még az Eurofighternél is drágább, exportja pedig csaknem reménytelen.) Sokak szerint az egésszel az volt a baj, hogy tipikus európai bizottságosdival menedzselték, ezért késett annyit, ezért kellett annyiszor újratervezni. Borúsabb elemzők szerint a Eurofighter-történet az egész európai védelmi politika számára rossz ómen.

A dologból most már persze nem lehet kihátrálni, a késések és kételyek ellenére sem - egyszerűen túl sok pénzt költöttek rá. Ráadásul a háttérben ott van az is, hogy a Eurofightert nemcsak katonai fenyegetések leküzdésére, hanem a krónikusan magas nyugat-európai munkanélküliség leszorítására is tervezték. Csak eddig 30 ezer munkahelyet teremtett, és további 120 ezret remélnek tőle.

Borús piaci kilátások

A Eurofighter sikere legalábbis kétséges: a következő 20 évben 500 darabot akarnak belőle exportálni, de ez még a stratégiai kilátásokról szóló fejtegetések nélkül is soknak hangzik (az egész piac durván harmada). A kezdés sem túl jó: noha a görögök és az osztrákok maguk között már vettek 84 darabot, a hollandok meggondolták magukat, és inkább az amerikai-brit fejlesztésű F-35-ös Joint Strike Aircrafthoz iratkoztak fel - Ausztrália, Törökország, Kanada, Dánia és Norvégia szintén -, pedig az legkorábban 2008-ban állhat szolgálatba. Az Egyesült Arab Emírségek nemrég 24 darab F-16-ost vásárolt az amerikaiaktól, jóllehet az a repülő, bár számtalanszor felújították, igencsak elmaradott technológia a Eurofighterhez képest.

Üdítő A Eurofighter háromfunkciós - elfogó vadász, vadászbombázó, felderítő - repülőgép. Hogy ezeknek a követelményeknek megfeleljen, jó manőverező készséget kellett társítani magas fokú technikai felszereltséggel. A gép testét aerodinamikailag instabilra tervezték - így kisebb légellenállást, nagyobb gyorsulást és emelkedési sebességet értek el. A gép kiemelkedő fordulási arányokkal rendelkezik, legyen szó akár azonnali, akár tartós irányváltásokról. Az instabil szerkezet kiegyensúlyozásában a pilótát komputerizált, "fly-by-wire" vezetési rendszer segíti. A gépet a legmodernebb nagy hatótávolságú és infravörös radarokkal, elektronikus zavaróberendezésekkel szerelték fel. A Eurofighter hajtóműveri könnyű súlyuk és alacsony fogyasztásuk ellenére nagy tolóerőt biztosítanak - a gép tolóerő-súly aránya magas, biztosítva a jó gyorsulást és emelkedőkészséget. A fenntartási költségek mérséklése érdekében a hajtóműveket kifejezetten tartósra tervezték, cseréjük csak hatezer repült óra után szükséges. Az Eurofighter kétszeres hangsebességgel képes repülni, a levegőben utántölthető. A pilóták véleménye szerint "üdítő" volt a géppel repülni. Fontosabb műszaki adatok: Szárnyfesztávolság: 10,95 m Hossz: 14,96 m Magasság: 5,28 m Szárnyfelület: 50 m2 Max. sebesség: 2125 km/h Emelkedés 10670 méterre: 2,5 perc alatt G határok: +9/-3