További Külföld cikkek
- Magyarország „oroszbarát” – mondta a lengyel külügyminiszter-helyettes
- Több mint száz halálos áldozata van a hatalmas károkat okozó El Nino esőzéseknek
- Egyetlen nap alatt 220 civilt öltek meg a katonák Burkina Fasóban
- Ukrajnában kinyílt Pandora szelencéje, bizonyos egységek „egyszerűen elb*szták”
- Bevethetik a Nemzeti Gárdát, egyre súlyosabb a helyzet Amerikában
Az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján tartott budapesti megemlékezések a magyar felkelés legszembetűnőbb egyediségéről feledkeztek meg: a kommunista párt Magyarországon pillanatok alatt szétesett, és a magyar reformkommunisták, - akik nélkül a forradalom nem jöhetett volna létre - átálltak a felkelők oldalára, írja Alexandre Adler külpolitikai elemző a Le Figaro című francia napilapban csütörtökön közölt elemzésében.
Minőségi fölény
Semmi igazán új keleten című írásában a francia politológus szerint a "kis budapesti forradalom" igazi mártírja az egykori szibériai kolhozigazgató, Nagy Imre miniszterelnök volt. Az ő szerepe a felkelésben a bizonyítéka annak, hogy a sztálinista kommunista szerkezet már nem létezett 1956-ban Magyarországon.
Sztálin 1953-as halála után több példa is akadt arra Kelet-Európában, hogy a kommunista diktatúra elnyomásának felengedésével egy teljes nép - elsősorban konzervatív értékeinek köszönhetően, mint a katolikus és vidékies Lengyelországban - képes volt fejét felemelni.
A magyar forradalom ezzel ellentétben kizárólag azért jöhetett létre, mert a kommunista párt egy számszerűleg és minőségileg is jelentős szárnya átállt a felkelés oldalára. A szovjet tankokkal elsőként szállt szembe a spanyol polgárháború hőse, Maléter Pál. A legnagyobb marxista filozófus, Lukács György is támogatta a felkelőket, és ezért tíz év félreállítással fizetett, emlékeztet a konzervatív lap.
A rendszert Andropov mentette meg
A szovjet birodalomban voltak még eltökélt bolsevikok, de nekik már nem sok közük volt az egykori kommunista pártok marxista ideológiájához. A L'Humanité című párizsi kommunista lapnál, - amelynek nyomdáját ötven évvel ezelőtt a budapesti eseményeket támogató francia szélsőjobboldali zendülők felgyújtották - több igazi bolsevik volt 1956-ban, mint Kelet-Európában, hangsúlyozza Adler.
A francia elemző szerint a szovjet birodalomban három csoport akarta megmenteni a kommunista rendszert: a katonák, a sztálinisták és a KGB-nek dolgozó kémek, rendőrök, tanárok meghatározhatatlan elegye. A hatalmat akaró katonáknak nem voltak gondolataik és valódi szövetségeseik, pedig Eisenhower amerikai elnök, - aki maga is katonatiszt volt - nem akadályozott volna meg egy katonai diktatúrát a Szovjetunióban. Ezért volt lehetséges, hogy Budapesten egy "antisztálinista és Nyugat-barát KGB-snek" sikerült a zavarban lévő Hruscsovval szembefordulnia.
A rendszert valójában a Szovjetunió antisztálinista budapesti nagykövete, Jurij Andropov "mentette meg" Adler szerint: egyszerre irányította a megtorlást a felkelő nép és azok helyi sztálinista vezetői ellen. Andropov jobban kedvelte a kínzásokon és börtönéveken átment Kádár Jánost a Kun Bélát elárult Nagy Imrénél, akinek kivégzését ugyanakkor már nem tudta megakadályozni. Andropov mindig is tisztában volt a rendszer betegségével, és a Szovjet Kommunista Párt főtitkáraként Mihail Gorbacsovra hagyományozta rendszermentő reformpolitikáját, írta Adler.