Bumeránghatás?
Pascal Boniface, a Nemzetközi Stratégiai Kapcsolatok Intézetének (IRIS) igazgatója az LCI hírtelevízió kérdéseire válaszolva több szempontból is bumeránghatásúnak ítélte a spontán módon született amerikai döntést. Véleménye szerint a washingtoni agytröszt irányítói arra számítottak, hogy még a tényleges hadjárat megindítása előtt egy gyors odacsapással leválaszthatják az ellenség fejét, amivel lényegesen lerövidíthetik a háború időtartamát.
Az IRIS vezetője szerint George Bush elnök és környezete valamilyen forrásból úgy értesült, hogy Szaddám Huszein iraki diktátor és teljes vezérkara egy bagdadi bunkerben a hajnali órákban haditanácsot tart. Az amerikai stratégák biztosra véve az értesülést arra jutottak, hogy nincs vesztegetni való idő. A lázas sietséggel elhatározott bombázás, úgy tűnik, nem hozta meg a kívánt eredményt. Bush elnök a beavatkozás után mondott beszédében már arra célzott, hogy a számítottnál hosszabb ideig elhúzódhat az iraki expedíciós vállalkozás.
A balul elsült kezdeményezés járulékos kára az a presztízsveszteség is, amit Washington legszorosabb európai szövetségese, Tony Blair brit miniszterelnök szenvedett el azzal, hogy már csak a kész helyzetről tájékoztatták Washingtonból - mutatott rá a párizsi stratégiai elemző. Az LCI a hajnali rajtaütési kísérlet kudarcának okairól kérdezte Bagdadba küldött tudósítóját is. A riporter tudomása szerint Szaddám számos föld alatti bunkerét európai kivitelezők építették, így nem kell különleges képesség a helyszín ismeretéhez. Az iraki diktátor azonban rendelkezik később készült további óvóhelyekkel is, és kiszámíthatatlan, mikor, melyiket használja. Nehéz tehát biztosra menni.
A bombázások eredménye ismeretlen
A francia hírtévé munkatársa megerősítette azt az értesülést, hogy a hajnali légitámadás célpontjai között Szaddám egyik fia, Udaj két palotája is szerepelt, de a bombázások konkrét eredményéről, mint mondta, nincs ellenőrizhető információja.