Társaságot a balkáni mészárosnak!

Szlobodan Milosevics

Szlobodan Milosevics bűnös, ezen semmi nem változtat. Az sem, ha az ellene most folyó tárgyaláson esetleg bebizonyítja, hogy a NATO is követett el emberiség elleni bűntetteket Jugoszlávia elleni akciója során. Az sem, ha esetleg bebizonyítja, hogy a NATO hamis felvételeket mutatott be a koszovói albánokat ért atrocitásokról. Az sem, ha bebizonyítja, hogy valójában az a közel nyolcszázezer albán, aki 1999 során elmenekült Koszovóból nem is a szerb erőszak elől menekült. (Esetleg nem is menekült, hanem mittudomén, nyaralni ment). Nem számít, mert ott van Bosznia és Horvátország.

Ott van Srebrenica, ahol több ezer bosnyák férfit és fiút mészároltak le. Ott van Szarajevó, amit három éven keresztül ostromoltak a szerbek, opcionális aknázásokkal tűzdelve. Az aknavető gonosz fegyver, a balkáni háború nagy találmánya. Semmi másra nem alkalmas, mint az élő erő - ez esetben a civil lakosság - elpusztítására. Ott van még Dubrovnik is, amit a Jugoszláv Néphadsereg és a Crna Gorából átruccanó víkend-csetnikek szarrá bombáztak '92-ben. És ott van Vukovár, amit szintén porig romboltak a néphadsereg és a szerb szabadcsapatok egységei, a lakosság jelentős hányadát lemészárolva.

"Az aknavető gonosz fegyver, a balkáni háború nagy találmánya. Semmi másra nem alkalmas, mint az élő erő - ez esetben a civil lakosság - elpusztítására."

Felmerülhet, hogy ez utóbbihoz Milosevicsnek mi köze lehet, hiszen nem is ő volt a Jugoszláv Néphadsereg főparancsnoka. Valóban nem. A Jugoszláv Néphadsereg főparancsnoka Jugoszlávia mindenkori elnöke. Dubrovnik szétlövetésének idején Stipe Mesic, jelenlegi horvát elnök. Hogy mit csinált ő ekkor? Egy hajókaraván élén megkísérelte áttörni a Dubrovnikot körbevevő blokádot. A haditengerészet tüzet nyitott hajójára. Az a haditengerészet, melynek hivatalosan ő volt a főparancsnoka. És ezt nevezik polgárháborúnak. Legyen ez a kulcsszó.

Polgárháború, így nevezte az ENSZ és a nemzetközi közösség a volt Jugoszlávia területén lezajlott háborúkat. Tette mindezt annak ellenére, hogy bár a háború az akkor még függetlennek el nem ismert Horvátországban kezdődött, de a folytatás - mely sikerében felülmúlta az első részt - már a független Bosznia-Hercegovina területén zajlott. A Jugoszláv Néphadsereg fegyvereivel, szerbiai sorozott katonáival - nagy számban vajdasági magyarokkal -, a csonka Jugoszlávia hathatós támogatása mellett. Akkor, amikor a térségre elrendelt fegyverembargó miatt a bosnyákok hivatalosan egyáltalán nem juthattak fegyverekhez.

"És az egész idő alatt az ENSZ érvényes tárgyalópartnernek ismerte el Milosevics Szerbiáját, egy olyan államot, amely hivatalosan nem állt háborúban."

És az egész idő alatt az ENSZ érvényes tárgyalópartnernek ismerte el Milosevics Szerbiáját, egy olyan államot, amely hivatalosan nem állt háborúban. Az ENSZ ugyanis semleges kívánt maradni a "polgárháborús" konfliktusban. Kell-e ennél egyértelműbb bizonyíték Milosevics közvetlen felelősségére a boszniai és horvátországi háború lefolyásában? Ezt a kártyát azonban a Nemzetközi Törvényszék valószínűleg nem fogja kijátszani. Ha megtenné, beismerné a világszervezet felelősségét is. Mert ha az ENSZ nem azzal foglalkozik hosszú éveken keresztül, hogy minden egyes szerbeket elítélő nyilatkozata mellé egy megfelelő bosnyákokat/horvátokat elítélő nyilatkozatot keressen, illetve ha netán a mindenáron fenntartott semlegesség helyett esetleg megvédte volna Srebrenica, Zsepa, Tuzla, Szarajevó ártatlan civil lakosságát a szerb orvlövészektől, aknatámadásoktól, etnikai tisztogatásoktól, akkor most nem is lenne per. Ha Milosevics bűnös, akkor bűnsegéde volt mindenki, aki tudott volna tenni ellene, de erre különböző politikai okokból nem volt hajlandó.

"Mert ahol bombázni kell, ott a pénzügyi szankciók semmit sem érnek."

Mert ahol bombázni kell, ott a pénzügyi szankciók semmit sem érnek. Nemhiába haragudtak a boszniai szerbek kinevezésekor Lord Owenre, aki az előretörő szerb csapatok bombázását javasolta - még kinevezése előtt. Hiszen a háborúnak végül az vetett véget, amikor az amerikaiak - akik végig a fegyverembargó feloldása mellett voltak - végül légicsapásokat mértek a szerbek tüzérségére, illetve lelődözték azok - a boszniai légtérre elrendelt embargót megsértő - (vajon honnan szerzett) vadászgépeit. Amint 1995 nyarán úgy alakult a helyzet, hogy a NATO akár közbe is léphet a bosnyákok megmentéséért, Milosevicséknek nagyon sürgős lett a béke. Amit még az év vége előtt meg is kötöttek az Egyesült Államokbeli Daytonban. És ez a NATO koszovói beavatkozását előre is legitimálta.

Fájóan hiányoznak hát a vádlottak padjáról azok a - felteszem - jószándékú, ám vagy felettébb tehetségtelen, vagy politikai érdekek által befolyásolt emberek, akik nélkül nem hajthatta volna végre gaztetteit. Gondolok itt Lord Carringtonra, aki belement, hogy úgy küldjenek békefenntartókat Horvátországba, hogy azokat a szerbek által megszállt területek és az ország többi részének határára állították, biztosítva ezzel a megszállt területek szerbiai utánpótlását. Gondolok itt Lord Owenre és Cyrus Vancere, akik jószándékú, de kivitelezhetetlen béketervükkel legitimálták a szerbek boszniai területszerzését. Gondolok itt az ENSZ-re, ami még azt sem tudta megakadályozni, hogy a Vance-Owen tervben a muzulmánoknak juttatott területre - melyet Phillipe Morillon tábornok, a boszniai ENSZ-erők parancsnoka szerint a világszervezet kék zászlaja védett - a szerbek betörjenek, és "megtisztítsák" azt.

"Nem szeretném tehát, ha Milosevics magányosan töltené élete hátralévő részét scheveningeni zárkájának a hágai tengerpartra néző rácsai mögött."

És gondolok arra is, hogy addig nem lesz valódi béke és demokratikus fejlődés a Balkánon, amíg az elsőszámú társtetteseket le nem csukják. Franjo Tudjman halott, az ő ügyében már nem illetékes a hágai bíróság. De jó páran még élnek a horvát bűnösök közül. Javára szóljon Horvátországnak, hogy bár kínosan hosszúra nyúló huzakodás után, de kiadta ezek tán legnagyobbikát. Azt a Norac tábornokot, aki több száz szerb civil életéért kell, hogy feleljen. Alija Izetbegovics - a "bosnyák Gandhi" - azonban él. És ha nem tudott a saját katonái által elkövetett kegyetlenkedésekről, akkor vagy hülye volt, vagy vak. És bár én tudom - az ENSZ-szel szemben -, hogy az ő országa agresszió áldozata lett, ez őt sem menti fel az örökérvényű bűnök alól. Nem szeretném tehát, ha Milosevics magányosan töltené élete hátralévő részét scheveningeni zárkájának a hágai tengerpartra néző rácsai mögött. Hiszen oly sok megbeszélnivalója maradt ezekkel az emberekkel - akikkel az egész borzalom idején vidáman, tegeződve cseverésztek, osztozkodtak, miközben emberek ezrei vesztették életüket.