Ahány Jones, annyi Garcia
Bár továbbra is Smithből van a legtöbb, az amerikai vezetéknevek legfrissebb tizes toplistája mélyreható demográfiai változásokra utal, írja a New York Times. A lap ugyan nem publikálja a teljes listát - ahogy az azt készítő Census Bureau sem -, az elemzésből kiderül, hogy a Garcia már a nyolcadik, a Rodriguez pedig a kilencedik leggyakoribb családnév az Egyesült Államokban.
Azaz, Garciából már annyira van, mint a mindenütt jelenvaló Jonesból. Ráadásul a Martinezek majdnem kiszorították a top 10-ből a Wilsonokat.
A felmérés nagy örömöt váltott ki a latino-amerikaiak körében. A miami központú Spanyol-Amerikai Liga a Megkülönböztetés Ellen nevű szervezet igazgatósági tagja, Reinaldo M. Valdes szerint a felmérés "végre biztos helyet ad a latino közösségnek az ország társadalmi szerkezetében". "Egyre erősebbek vagyunk" - köznyelvesítette a véleményt Luis Padilla, a 14 éve Miamiban élő, kolumbiai származású bankár a Timesnak nyilatkozva.
A lapnak nyilatkozók szerint a spanyol nevek előretörése nem csak az ország etnikai átalakulását, hanem mentalitásbeli változását is jelzi. Régebben a bevándorlási hatóságok rutinszerűen angolosították az újonnan érkezettek nevét, ahogy Hollywood is mindent megtett azért, hogy sztárjainak csinos angolszász nevei legyenek. Ma már megendedő a gyakorlat, mindkét esetben.
A Census Bureau felmérése szerint egyébként a családnevek továbbra is utalnak viselőjük etnikai hovatartozására. A Yoderek, Kruegerek, Muellerek, Schwartzok, Schmittek és Novakok 96 százaléka fehér, míg a Washingtonok 90, a Jeffersonok 66 százaléka pedig afroamerikai.