Nem hagyják magukat a zsidó telepesek Gázában
A roham során betörték a Palm Beach Hotel ajtóit, és végigjárták a szálloda 140 szobáját, kiráncigálva az épületből a rugdosódó és kiabáló telepeseket, akik közül néhányat meg is bilincseltek. Az akciót azután lehetett végrehajtani, hogy a hadsereg szerdán zárt katonai övezetté nyilvánította a szállodát és környékét.
Saron aggódik
A Gázai övezet augusztus közepére tervezett kiürítése ellen tiltakozó mintegy másfél száz aktivista - akik közt vannak Ciszjordániából érkezett keményvonalasok is - hetekkel ezelőtt foglalták el a gazdátlanul álló épületet, amelyet szögesdróttal vettek körül, belül pedig élelmet halmoztak föl. Azzal fenyegetőztek, hogy több tízezer zsidó polgártársukat csődítik az övezetbe.
Az izraeli hadsereg közlése szerint zsidó szélsőséges csoportok tartanak a Gázai övezet felé, "hogy fokozzák a provokatív akciókat". A katonaság ezért körülzárta a gázai zsidó telepeket. "Módfelett aggaszt a dolog" - mondta Ariel Saron izraeli kormányfő a nevéhez fűződő kivonulási terv ellenzőinek akcióira utalva. A miniszterelnök közönségesnek, barbárnak és felelőtlennek nevezte a szélsőségesek tevékenységét.
Kemény ellenállás
A héten nem ez volt az egyedüli eset a Gázai övezetben. Pár napja telepesek egy csoportja olajat öntött és szögeket szórt szét egy autópályán Izraelben. Több gépkocsi megrongálódott a Jeruzsálemet Tel-Avívval összekötő úton. A tüntetők kilátásba helyezték, hogy országszerte útakadályokat építenek, és ha kell, megszakítják a környék víz- és áramszolgáltatást is.
Gázai fiatalok a múlt héten elfoglaltak egy elhagyott palesztin házat. A katonák akkor is rátámadtak a házfoglalókra, majd ökölharcba keveredtek a hadsereg tagjaival. Az izraeli hatóságok attól tartanak, hogy az ifjú telepesek védelmi állásokat terveznek létesíteni, hogy megakadályozzák a kiürítést.
A tiltakozássorozat kezdetén tízezres tömeg sorakozott fel egy út mellett, hogy így tiltakozzanak a Gázai övezetben lévő zsidó telepek augusztusban kezdődő kiürítése ellen. Habár az izraeli lakosság többsége helyesli a Gázai övezet és négy ciszjordániai zsidó telep kiürítését, a folyamatos demonstrációk azt mutatják, hogy a kormánynak kemény ellenállásra kell számítania a telepek augusztus közepén kezdődő felszámolásakor.