Ez Putyin háborúja

Ki kezdte? Nézőpont kérdése. Augusztus 7-én a grúz csapatok indítottak összehangolt hadműveletet Dél-Oszétia ellen. A grúz hadoszlopok a déloszét fővárost, Chinvalit ostromolták meg, de a hadművelet igazi célja a Dél-Oszétiát Oroszországgal összekötő alagút megszerzése lett volna, ám ez kudarcot vallott. Részben azért, mert az orosz hadsereg ugrásra készen állt a határ túloldalán, és pár órával a grúz hadműveletek után meg is kezdte bevonulását Grúziába. Azaz, Oroszország legalábbis készen állt a háborúra – inváziós csapataik pár héttel a háború előtt nagyszabású hadgyakorlatot tartottak a térségben, ami után vissza se vonultak vlagyikavkazi kaszárnyáikba, hanem felvonultak a grúz határra. A grúzok emellett azt állítják, hogy augusztus 7-i hadműveletük csak válasz volt a déloszétok folyamatos, egyre gyakoribb provokációira, melyek során grúz rendőröket és a grúz fennhatóság alá tartozó déloszét területek amúgy oszét származású vezetőit támadták. Ráadásul a grúzok szerint támadásuk előtt már százával érkeztek Oroszországból a jól felfegyverzett "önkéntesek" Dél-Oszétiába.

Hány halottja van a harcoknak? Szintén tisztázatlan. Az oroszok szerint Dél-Oszétiában ezernél is több civil esett áldozatául a harcoknak, az orosz katonai veszteségek legfeljebb százas nagyságrendűek. A grúzok nem összesítették veszteségeiket, több száz katonájuk eshetett el az összecsapásokban, és az orosz légitámadásoknak polgári áldozataik is lehetnek. Az oroszok állításait független források nem erősítették meg. Ráadásul a dél-oszétiai áldozatok esetén az sem egyértelmű, hogy oszétokról vagy grúzokról beszélhetünk-e. Dél-Oszétia ugyanis nem homogén lakosságú terület, leginkább úgy képzelhetjük el, mint a háború előtti Boszniát; ott szerbek, horvátok és muzulmánok, Dél-Oszétiában grúzok és oszétok éltek nagyfokú keveredésben. A szakadár államocska területének legalább harmada a háború előtt grúz ellenőrzés alá tartozott – a grúz fennhatóságú területen oszét vezetésű, nagyfokú autonómiát élvező közigazgatás működött.

Volt-e népirtás? Oroszország egyik kedvenc indoka a beavatkozásra a grúzok állítólagos etnikai tisztogatása volt. Eszerint a grúz hadsereg válogatás nélkül tekintette célpontnak a déloszétokat, célja pedig a területek megtisztítása volt. Bontsuk részleteire az állítást. A grúz hadsereg valóban frontális támadást intézett Dél-Oszétia, illetve annak fővárosa, Chinvali ellen, így nyilván a civilek is tűzvonalba kerültek. Részben azért is, mert Eduard Kokojti déloszét elnök azonnali mozgósítást rendelt el, így a férfilakosságról megállapíthatatlan volt, hogy harcoló vagy civil. Ugyanakkor a grúzok a támadás előtt, majd a Chinvali végső ostroma előtt is tűzszünetet hirdettek, hogy a civil lakosság elhagyhassa a fővárost – igaz, ez értelmezhető a civil lakosság elüldözéseként is. Ugyanakkor az oroszok civil áldozatokra vonatkozó állításait független források nem erősítették meg. Ellenben az oroszok dél-oszétiai bevonulása után a Human Rights Watch nemzetközi emberjogi szervezet megfigyelői a dél-oszétiai grúz falvak felégetéséről, a grúz lakosság elüldözéséről adtak hírt. Tehát az etnikai tisztogatás ténylegesen megtörténhetett, de az áldozatai nem az oszétok, hanem valószínüleg a grúzok voltak.

Az oszétok elleni etnikai tisztogatás vádját gyengíti, hogy oszétok Dél-Oszétián kívül is élnek Grúziában, és nem érkezett hír ellenük irányuló erőszakról. Ahogy az is, hogy 1993 (a Dél-Oszétia kvázi függetlenségével záruló első háború lezárása) és 2007 között a két népcsoport még Dél-Oszétián belül is viszonylagos békében és nyugalomban élt egymás mellett.

Valóban oroszokat gyilkoltak Grúziában? Oroszország másik kedvenc érve az volt, hogy valójában állampolgárai érdekében avatkozik harcba, mivel a grúz hadsereg orosz állampolgárokat gyilkolt. Ez vitathatatlan, hiszen Vlagyimir Putyin hatalomba kerülése után azonnal orosz állampolgárságot kezdett osztani a két grúziai szakadár államocska, Dél-Oszétia és Abházia lakóinak. Az oroszok ezzel az indoklással egyébként – stabilizáló és békefenntartó misszióhoz méltatlan módon – a konfliktus lehatárolása helyett azonnal kiterjesztették a dél-oszétiai válságot Abháziára is, ahol indokolatlan támadást indítottak a grúz erők ellen.

Kinek állt ez érdekében? Örök kedvenc kérdésünk megválaszolását kezdjük azzal, hogy kinek nem. Bár a háborút ténylegesen Grúzia kezdte, neki biztosan nem állt érdekében a háború. Miheil Szaakasvili elnök a legvadabb álmaiban sem gondolhatta komolyan, hogy 37 ezer fős hadserege, amerikai kiképzés ide, modern fegyverek oda, komolyan szembeszállhat az orosz hadsereggel. A grúz vezetés ráadásul évek óta azon dolgozott, hogy a konfliktusban erősen érintett oroszok helyét nemzetközi alakulatok vegyék át a békefenntartásban. Tavaly óta pedig szinte hetente panaszolták el nemzetközi fórumokon, hogy Oroszország készül valamire – ezt többek között az is jelezte, hogy májusban, hivatalos eskütétele után Dmitrij Medvegyev egyik első elnöki intézkedéseként orosz csapaterősítéseket küldött Abháziába, a hivatalos indoklás szerint egy vasútvonal építésére. Abháziában ráadásul folyamatosak voltak a kisebb összeütközések – a grúz belügyminisztérium kémrepülőket küldött az szakadár állam fölé, ezeket rendre orosz vadászgépek lőtték le, megsértve a grúz légteret.

Tény, hogy hatalomra kerülése (2004) óta Szaakasvili Grúzia területi egységének visszaállításáért kampányolt, de a mostani háború inkább kikényszerítettnek tűnik, Grúzia megelőző csapást próbált mérni, sikertelenül.

Nem állt érdekében a háború Grúzia legfőbb szövetségesének, az Egyesült Államoknak sem. Az amerikaiak alighanem akkor sem szívesen keveredtek volna nyílt fegyveres konfliktusba Oroszországgal, ha csapatai éppen nincsenek lekötve két másik háborúban. A harcok most ráadásul fontos olajszállítási útvonalakat fenyegetnek, Grúzia bukásával elzárulna az út a közép-ázsiai olaj előtt.

De Oroszországnak sem állt igazán érdekében a háború. Ugyan az Egyesült Államok csak szóban reagált keményen, az Európai Unió pedig olyan lagymatag volt, amilyen egy energiafegyverrel sakkban tartott ország csak lehet, azért egy időre nyilvánvalóan megfagy a levegő az oroszok körül. Mire föl háborúztak akkor? A válasz: Vlagyimir Putyin. Az elnökből miniszterelnökké visszalépett Putyin 1999-ben a második csecsen háborúval alapozta meg hatalmát, most pedig a grúz háborúval biztosíthatja, hogy visszalépése ellenére is ő maradjon a főnök Oroszországban. Ezt bizonyítja, hogy míg Medvegyev nagyjából ceremoniális szerepben mutatkozott, Putyin, kínai látogatását rövidre zárva a fronton parádézhatott. Alaposan kihasználta azt is, hogy míg államfőként Medvegyevnek időről időre el kellett lágyulnia – csapatkivonásokat kellett ígérnie, meg civilizáltnak kellett látszania –, addig ő kedvére keménykedhetett. Ráadásul a háborúval kialakított feszült nemzetközi légkörben Medvegyev alighanem jóidőre lemondhat liberalizációs reformtörekvéseiről, azaz Oroszország továbbra is a putyini, autokrata úton maradhat.

Putyin kezét sejteti a dologban az is, hogy a harcok végül Dél-Oszétiában robbantak ki. Julija Latinyina, az Ekho Moszkvi az orosz rezsimmel meglehetősen kritikus újságírójának jellemzése szerint Dél-Oszétia valójában a KGB-s tábornokok és az oszét maffia közös vállalkozása. Az Economist szerint Dél-Oszétiát tulajdonképpen a KGB-utód FSZB, Putyin nevelőegyesülete irányítja. Azaz, ha valakinek lehetősége volt a magas rangú szovjet tisztviselőből déloszét elnökké lett Eduard Kokojti megfékezésére, az a titkosszolgálatot a mai napig ténylegesen felügyelete alatt tartó Putyin volt. De az ő személyes érdekeit a válság megfékezése nem szolgálta volna.