Rekord alacsony a gyermekhalandóság
Szolidan javult a világ gyermekhalandósági statisztikája. Az UNICEF közleménye szerint - amelyet az Indexhez is eljuttatott az ENSZ gyermekvédelmi szervezete - az öt éven aluliak halálozási adatai rekord alacsonyan állnak, minthogy tízmillió alá csökkent az elhunytak száma.
9,7 millió gyerek hal meg évente
Éves szinten még így is 9,7 millió gyerek hal meg évente, de ez a szám sokkal kisebb a csaknem 13 milliós adathoz képest, amelyet még 1990-ben regisztráltak.
Az UNICEF ügyvezető igazgatója, Ann M. Veneman szerint "ez egy történelmi pillanat", hiszen most több gyerek éli túl az első öt évét, mint valaha. Most tovább kell folytatni szerinte a közegészségügyi programokat, amelyeket az úgynevezett "Millennium Development Goals" (Ezredfordulós Fejlesztési Célok) nevű programban fogalmaztak meg.
E célok között szerepel a gyermekhalandóság kétharmadával való csökkentése 1990 és 2015 között. Ennek eredményeként 5,4 millió gyerekkel több maradhatna életben 2015-re.
Nem elégedettek
Ugyanakkor Veneman sem elégedett azzal, hogy még mindig 9,7 millió gyerek hal meg évente a világban. Az egészségügyi ellátáson még mindig sokat kell javítani, és elsősorban a közösségi ellátásokat kell támogatni szerinte.
A gyermekhalandóság csökkenésében elsősorban a kanyaró elleni fellépésnek van jelentősége. 1999 óta 60 százalékkal kevesebben haltak meg ebben a betegségben, és különösen javult a helyzet Fekete-Afrikában, ahol a javulás 75 százalékos.
Kelet-Közép-Európában is javult a statisztika
Latin-Amerikában és a karibi térségben, továbbá Kelet-Közép-Európában, a volt Szovjetunió utódállamaiban és Kelet-Ázsiában is gyorsan javult a statisztika az öt éven aluliak elhalálozását mérve.
Az előző, 1999-2000-es felméréshez képest a hatalmas javulást ért el a gyermekhalandóságot tekintve Marokkó, Vietnam és a Dominikai Köztársaság, ezekben az országokban több mint egyharmadával esett vissza a halálesetek száma. Még ennél is nagyobb a javulás Madagaszkáron, ahol 41 százalékkal, illetve Sao Tomé és Principén, ahol 48 százalékkal csökkent a halálozás.
A 9,7 millió gyerek közül, aki évente meghal, 3,1 millió Dél-Ázsiában veszti életét öt éves koráig, 4,8 millió pedig Fekete-Afrikában.