Auguszta
-7 °C
0 °C

Magyar madárinfluenza támadott Angliában

2007.05.13. 10:25
Magyarország elismerte, hogy köze lehet ahhoz a madárinfluenza-járványhoz, amely év elején ritkította a brit pulykaállományt állítja a Telegraph című londoni napilap vasárnapi számában. A magyar szakember szerint a felelősség ennek ellenére az angoloké.

A napilap Bognár Lajost, az országos főállatorvos helyettesét idézi. Bognár nyilatkozata szerint elképzelhető, hogy hazánk januárban az emberre is veszélyes H5N1 vírussal fertőzött pulykahúst exportált a Bernard Matthews nevű brit vállalatnak. A cég kelet-angliai pulykatelepén februárban 159 ezer szárnyast öltek le, miután számos pulyka elhullott, és a tetemekben a H5N1 vírustörzsét mutatták ki.

A szakember úgy véli, hogy a járványért a felelősség a brit céget terheli, mert nem tartották be a biztonsági előírásokat. "Lehetséges, hogy a vírus lappangási fázisban volt, ezért a magyar szárnyasokon még nem jelentkeztek a tünetek. Elképzelhető, hogy ilyen fertőzött állatok vágóhídra kerültek, a hús pedig Nagy-Britanniába. Ennek ellenére nem Magyarország okolható a történtekért, hanem a nem megfelelő biobiztonsággal rendelkező Bernard Matthews" – fogalmazott Bognár. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára néhány hete még fenntartásokkal kezelte a vádakat.

Milliárdos kár

Januárban két csongrádi baromfitelepen is ugyanaz a törzs pusztított, amely az angliai pulykákat is megtizedelte. A brit környezetvédelmi, élelmezési és vidékügyi minisztérium (DEFRA) szerint valószínűleg onnan érkezett a fertőzés. A kór hatalmas károkat okozott a brit baromfipiacon: a Nielsen piacelemző cég szerint a pulykahús forgalma az előző három hónapban 29 százalékkal esett, az ágazat kiesett eladásokból származó kára pedig eléri a 9,4 milliárd fontot. A DEFRA áprilisban 600 ezer font (kb. 230 millió forint) kártérítést adott a Bernard Matthewsnak a februárban leölt pulykaállomány után.

A Telegraph szerint a két csongrádi telep még vár a kompenzációra. Az egyik hazai telepet működtető cég, a szentesi Kolos Agro Kft. vezetője nyilatkozott a brit lapnak. Garai Tibor elmondta, hogy 74 millió forint kára származott a fertőzésből és felháborítónak nevezte, hogy a magyar telepeket okolják az angliai járványért. A másik, derekegyházi telep tulajdonosa nem kommentálta a történteket.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!