Illegális menekülteket toloncolnak ki Svájcból és Ausztriából
Svájcban és Ausztriában csütörtökön egyszerre indult meg az illegálisan érkezett menedékkérők kitoloncolása. Svájcból 40 romániai roma már el is indult hazafelé. Svájcba az utóbbi hetekben több száz romániai roma érkezett Franciaországból, ahol a belügyminiszter az illegális bevándorlókkal szemben az eddiginél határozottabb fellépés híve. A svájci hatóságok gyorsított eljárásban vizsgálják a kérelmeket, s a csütörtökön hazaindított csoport - 19 férfi, 15 nő és 6 kisgyerek - hivatalos közlés szerint nem emelt kifogást a kitoloncolás ellen. A csoportot rendőrök kíséretében a hatóság által bérelt repülőgép viszi haza. Ausztriából 42 koszovóit indítanak el még a nap folyamán, a csoport tagjai nem fellebbeztek az első fokú elutasítás ellen és elfogadták a visszatoloncolást. Az illetőknek az osztrák állam repülőjegyet, valamint az ellátásban részesülőnek juttatott havi zsebpénzt, fejenként 40 eurót biztosít.