Erzsébet
1 °C
4 °C

Újabb tüntetés Chavez elnök ellen Venezuelában

MTI
2002.12.15. 09:16
Venezuelában a Hugo Chávez elnök lemondását követelő, két hete tartó tiltakozó hullám legnagyobb tüntetését szervezte szombaton az ellenzék. A tüntetők a város hat központi helyén gyülekeztek az elnök lemondását követelő feliratokkal, kék-sárga-piros csillagos venezuelai zászlókkal, majd a csoportok bejárták a főváros útjait, s végül összegyűltek a Caracason áthaladó Fajardo autópályán, ahol a délután végére a négysávos út két kilométeres szakaszát töltötte meg a tömeg. A december 4-én kezdődött sztrájkot a kereskedelem több ágazata már nem követi, de változatlanul sztrájkol az ország szempontjából létfontosságú kőolajipar dolgozóinak 90 százaléka. A tiltakozást a Venezuelai Dolgozók Szövetsége (CTV), a gyáriparos szövetség (Fedecámaras) és az ellenzéki pártokat tömörítő Demokratikus Koordináció hirdette meg, azzal vádolva az elnököt, hogy "önkényes, korrupt és romlásba viszi az országot". Carlos Ortega, a CTV vezetője és egyben a Demokratikus Koordináció szóvivője az EFE hírügynökség híradása szerint a szombati tüntetésen bejelentette: vasárnap is sztrájkolnak, és egészen addig folytatják a sztrájkot, amíg Chávez lemond, vagy kiírja a rendkívüli választásokat. Az Egyesült Államok a választások előrehozását sürgette Venezuelában, és "mély nyugtalanságának" adott hangot a helyzet romlása miatt.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?