Nem hiányzik brit gép a Tornadón kívül

MTI
2003.03.23. 17:47
A brit királyi légierő (RAF) katari expedíciós parancsnoksága vasárnap kora este, többszöri ellenőrzés után közölte, hogy egyetlen repülőgépe sem hiányzik a kuvaiti-iraki határövezetben hajnalban eltűnt Tornadón kívül. A közlemény kiadását az indokolta, hogy nem sokkal korábban az al-Dzsazíra arab műholdas tévé közleménye szerint szemtanúk Bagdad felett ejtőernyőt láttak leereszkedni, és a Tigris folyó partján iraki katonák és rendőrök, több ezres nézőközönség bíztatása közepette, hosszasan kutattak a nádasban az állítólag lelőtt szövetséges pilóták után.

Az al-Dzsazírának a helyszínről sugárzott élő képei azt mutatták, hogy a fegyveres rendőrök géppisztollyal több helyütt belelőttek a partvonalat szegélyező nádba, amelyet néhol fel is gyújtottak. A BBC tévé bagdadi tudósítója vasárnap azt mondta: ha láttak is ejtőernyőket, "nem biztos, hogy azzal emberek ereszkedtek le". A RAF szóvivője közölte, hogy a brit légierő egyetlen katonáját sem tartják nyilván eltűntként Bagdad térségében. A BBC a kuvaiti amerikai parancsnokság részéről is olyan nyilatkozatot idézett, amely szerint az amerikai légierő sem tud Bagdad felett eltűnt repülőgépről.



  • Tippek
  • Hírek