Amerikai kivégezheti az iraki háborús bűnösöket

MTI
2003.03.30. 12:51
Háborús bűnök elkövetésének vádjával bíróság elé kerülhetnek az iraki háborút követően azok az irakiak - Szaddám Huszein elnöktől egészen az utolsó közlegényig - akik például emberi pajzsot alkalmaznak a harcokban - figyelmeztetett az Egyesült Államok. George Bush amerikai elnök kormányzata a háborús bűncselekmények kivizsgálásának feladatát inkább magára szeretné vállalni, semmint hogy nemzetközi igazságszolgáltatásnak, például a hágai törvényszéknek adná át az ügyet.

A washingtoni kormány most több lehetőséget is fontolgat, a katonai igazságszolgáltatás rendszerétől a hagyományos bíróságokig. Lehetséges, hogy a háborús bűnök elkövetésével vádolt személyeket - a hadifoglyokhoz hasonlóan - katonai bíróság elé állítják. Valószínűbb azonban, hogy olyan katonai bizottságokat vagy katonai törvényszékeket fognak alkalmazni, amilyenek illetékességébe a Bush-kormány 2001-ben a feltételezett terroristák ügyét utalta. Bármelyik rendszert alkalmazzák, katonatisztek határozzák majd meg a háborús bűncselekménnyel gyanúsított személyek sorsát és joguk lesz akár halálos ítéletet is kiszabni.

- A háborús bűnösöket könyörtelenül üldözni kell, és szigorúan ítélkezni kell felettük - hangoztatta az elmúlt héten George W Bush amerikai elnök.