Bush és Blair szabadságot és jobb életet ígér az irakiaknak
Tony Blair brit kormányfő és George Bush amerikai elnök csütörtökön közös
üzenetet intézett az iraki néphez, szabadságot és jobb életet ígérve az
embereknek.
Blair a kabinetülésen azonban még igen óvatosan szólt a katonai helyzetről.
A két szövetséges hatalom vezetői egy új, a Szabadság Felé nevű, a
szövetségesek által csütörtökön üzembe helyezett és közvetlenül Irakba
sugárzó tévéadón keresztül fordultak a közel-keleti ország lakosságához.
A két politikus által elmondott, tartalmában jórészt egyező rövid üzenet szerint a koalíciós erők egyetlen ellensége Szaddám Huszein bukott elnök, és a brit-amerikai hadsereg mindent megtesz a civil lakosság védelméért. Az angolul elhangzott, arab felirattal ellátott, előre felvett üzenetben Bush azt mondta, hogy Irak "nem lesz többé egy brutális diktátor foglya"; az ország szabad lesz, szabadon építheti az eddiginél jobb életét, ahelyett, hogy "újabb és újabb palotákat kelljen építenie Szaddám Huszeinnek és fiainak".