Megkezdődött az iraki kormányzótanács első ülése

MTI
2003.07.13. 11:51
Megkezdte első ülését vasárnap Bagdadban az iraki kormányzó tanács, amely jelentősen közreműködhet abban, hogy az ország elinduljon a demokratizálódás útján.

A testület, amelynek pontos létszáma egyelőre nem ismeretes - hírügynökségek 25-30 fősre teszik -, az amerikai közigazgatást irányító Paul Bremer és vezető iraki politikusok, közéleti személyiségek több mint kéthónapos tárgyalásainak eredményeként jött létre. Többségében síiták alkotják, lévén az iraki lakosság 60 százaléka is ennek a muzulmán vallási ágnak a követője, de helyet kaptak benne szunniták, az ország nemzetiségi összetételének tükrözése érdekében kurdok, egy türkmén, sőt keresztények és néhány nő is.

A tanácsnak fontos döntéseket kell hoznia - minisztereket kinevezni és jóváhagyni az ország jövő évi költségvetését -, ám ezek fölött Paul Bremernek vétójoga lesz. Azt is el kell érnie, hogy az iraki lakosság - bár a létrehozásában nem vezetett részt, nem szavazhatott róla - elfogadja, hogy őt képviseli, s az ő érdekében működik.