Algériában megöltek százötven szélsőségest

MTI
2003.09.27. 12:43
Százötven iszlám szélsőséges fegyverest öltek meg az algériai kormányerők egyes lapok szombati állítása szerint az elmúlt két hétben folytatott tisztogató műveletekben.

Az áldozatokról az el-Vatan és az el-Jum című napilapok számoltak be a hadműveletekben részt vevő katonákhoz közel álló forrásokra hivatkozva. A források az áldozatok számáról megjegyezték, hogy előzetes és még csütörtökön megállapított mérlegről van szó.

Az áldozatok az Ima és Harc Szalafista Csoport (GSPC) nevű kicsiny, radikális iszlám szervezet tagjai voltak. A GSPC 105 tagjának szénné égett holttestét a fővárostól, Algírtól mintegy 300 kilométerre keletre fekvő barlangokban találták meg, miután a kormányerők hevesen bombázták a térséget - írta a két újság.

Állításaikat szombaton hivatalos algériai forrásból nem lehetett megerősíttetni, más lapok pedig húsz körülire tették a tisztogató akcióknak áldozatul esett szélsőségesek számát - jegyezte meg az AFP hírügynökség.

Algériában azóta küzdenek iszlám fegyveresek a kormányerők ellen, hogy 1992-ben a hatóságok törölték a parlamenti választások második fordulóját, miután az első forduló a muzulmán fundamentalisták fölényes győzelmét hozta. A harcokban több mint százezer ember vesztette életét.