Kilakoltatták a Soros Alapítvány moszkvai irodáját
A negyven terepruhás férfi, civil öltözetű fiatalemberek egy csoportjának kíséretében, éjszaka hatolt be az intézet irodájába. A munkatársakat az utcára tessékelték, az irodában található iratokat és berendezési tárgyakat dobozokba csomagolták, és kihordták egy teherautó platójára. Ezután több doboznyi pornográf fényképet is kihoztak az épületből, és a képeket az ingatlant birtokló Szektor-1 cég képviselőinek jelenlétében szétszórták a járdán.
A cég igazgatója azzal indokolta az intézkedést, hogy az intézet 2001 óta nem fizette az irodák bérleti díját. Az intézet képviselői ezt cáfolták, és törvénytelennek nevezték a kilakoltatást. Az intézet a civil társadalom kiépítését támogatja a volt szocialista országokban.