Soha nem volt még ilyen súlyos a nyomor Brazílában
Soha nem volt még ilyen súlyos a nyomor Brazíliában - állapította meg pénteken a Lula elnök által ígért szociális javulást lassúnak találó brazil katolikus egyház.
"Mindig is nagy volt a szegénység, de soha nem volt ilyen súlyos a nyomor, mint jelenleg" - fogalmazott Geraldo Majella Agnelo, a Brazil Országos Püspöki Konferencia (CNBB) elnöke pénteki sajtónyilatkozatában.
A Brazília északkeleti részén lévő Salvador de Bahia bíboros püspöke szerint a nép már így is túl sok áldozatot hozott. Kijelentette, hogy a népesség 29 százaléka él teljes nélkülözésben. 2003. május elsején Luiz Inacio Lula de Silvát a 41. közgyűlését ülő CNBB 300 püspöke még lelkesen fogadta a Sao Paolo-i Itaiciban. A gyakorló katolikus Lula volt az első államfő, aki mandátuma alatt részt vett a püspöki konferencia tanácskozásán.
CNBB és a több mint egy éve hivatalban lévő munkáspárti Lula kormánya között azonban megromlott a viszony, mivel a múlt évben az egyház bírálta a kormányt a nem javuló szociális helyzet és az agrárreformok ügye miatt.