Az ENSZ vizsgálatot indít az iraki "olajat élelmiszerét" program ügyében
Paul Volcker és Kofi Annan ENSZ-főtitkár indítványozta, hogy a Biztonsági Tanács a vizsgálatról határozatot fogadjon el, amelytől azt várják, hogy politikai jelentőséget tulajdonítson a kérdésnek és együttműködésre bátorítsa a programban részt vett országokat. Az ABC News amerikai hírtelevízió előző napi közlése szerint állítólag 22 ország mintegy 270 politikai vezetője és legalább három ENSZ-tisztviselő, közöttük az olajat élelmiszerért program vezetője, Benon Sevan érintett a botrányban.
Az iraki ENSZ-segélyezési program vezetője, akinek a neve szerepelt az al-Mada című bagdadi újság által a Szaddám-rezsim kedvezményezettjeiről közzétett listán, februárban tagadta, hogy kenőpénzt vagy adományokat fogadott volna el a tavaly elűzött iraki diktátor rezsimjétől,
Az olajat élelmiszerért programot 1996 legvégén indította az ENSZ, hogy enyhítse az öbölháború után kiszabott nemzetközi szankciók negatív hatását az iraki népre. A program alapján Irak a szankciók ellenére olajat adhatott el a világpiacon, de a befolyt jövedelmet ENSZ-ellenőrzés mellett kizárólag létszükségleti cikkek és olajipari pótalkatrészek vásárlására, illetve az öbölháborús áldozatok kártérítésére fordíthatta. A tavaly novemberben befejeződött program keretében Irak hét év alatt összesen több mint 40 milliárd dollárnyi olajat adott el.
Az ENSZ már folytatott belső vizsgálatot az ügyben, de Kofi Annan még korábban értésre adta, hogy a szervezetbe vetett bizalom megrendülését elkerülendő független eljárást is szükségesnek tart.