Halasztották a brit tengerészek elengedését Iránban
Teherán csütörtökre halasztotta a nyolc brit tengerész szabadon bocsátását -
hangzott el szerdán az iráni állami televízióban, ellentmondva azoknak a
korábbi jelentéseknek, hogy az angolok már kiszabadultak.
Órákkal korábban az iráni külügyminisztérium szóvivője még azt
mondta, hogy a nyolc tengerészt szabadon engedték. Hozzátette, hogy néhány
óra eltelik addig, amíg átadják őket a brit hatóságoknak.
Egy brit diplomata ugyanakkor közölte, hogy még mindig folynak a
tárgyalások a brit és az iráni tisztviselők között a nyolc tengerész
szabadulásáról.
A hitelesség kedvéért kijelentette: "itt vagyok a tárgyalóteremben,
és még folynak a megbeszélések".
A tárgyalás színhelye a délnyugat iráni Mahsahrban van, nem messze
attól a helytől, ahol a tengerészeket hétfőn őrizetbe vették.
A brit külügyminisztérium közölte, hogy hivatalosan még nem
értesítették a tengerészek szabadulásának elhalasztásáról.