Magas vérnyomása miatt nem mondta el védőbeszédét Milosevic

MTI
2004.07.05. 13:11
Folytatódott hétfőn Hágában Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök pere a Nemzetközi Törvényszék előtt, de a vádlott egészségi állapota miatt a tárgyalást meghatározatlan időre elnapolták. A 90-es évek balkáni háborúi idején elkövetett háborús bűnökkel és népirtással vádolt Milosevicnek a tervek szerint hétfőn kellett volna elmondania négyórás védőbeszédét. A volt jugoszláv államfő ugyanis önmagát védi a perben. A tárgyalás kezdetén azonban Patrick Robinson, a bíróság elnöke felolvasott egy orvosi jelentést, mely szerint Milosevicnek mindenképpen pihenésre van szükség, magas vérnyomása miatt. Egy másik orvosi jelentés arra is kitért, hogy a volt elnök vérnyomása "stressz-állapotban" rendkívül magasra szökik, pihenő periódus után azonban igen alacsonyra süllyed.

Bár a tárgyalóterembe oldott hangulatban érkező Milosevic ellenkezett Robinsonnal orvosi jelentésének felolvasásakor, Steven Kay, az egyik hivatalból, kirendelt független ügyvéd úgy vélekedett, hogy a volt elnök egészségi állapota fokozatosan romlott az elmúlt öt hónapban és nincs olyan állapotban, hogy ezen a héten a bíróság elé állhasson. Ezt követően a bíróság meghatározatlan időre elnapolta a tárgyalást. Patrick Robinson szerint a 2002 februárjában kezdődött per "menetének gyökeres felülvizsgálatára van szükség a vádlott egészségi állapotának fényében". A bíró bejelentette, hogy a törvényszék ezzel kapcsolatos döntését hétfőn vagy kedden hozza nyilvánosságra.