A dél-afrikai apartheid áldozatai kártérítést követelnek

MTI
2004.07.05. 20:08
A dél-afrikai faji elkülönítés rendszerének több tízezer áldozata az Egyesült Államokban indít kártérítési pert a jogtipró afrikai rezsimet támogató amerikai vállalatok ellen - jelentette be hétfőn a kárvallottak jogi képviselője. Michael Hausfeld elmondta, hogy kedden nyújtja be az iratokat az egyik New York-i kerületi bíróságon.

Az ügyvéd immár másodszor kísérel meg - összegszerűen egyébként nem kifejezett - kártérítést kiharcolni a két szervezetbe tömörülő áldozatok, összesen 32 ezer fő számára. Az újabb próbálkozást a felperes az amerikai Legfelsőbb Bíróság júniusi határozatára alapítja, amely bizonyos feltételekkel lehetővé teszi külföldi állampolgárok számára, hogy a nemzetközi emberi jogi előírások megsértése esetén amerikai bíróság előtt indítsanak eljárást.

Hausfeld 2002 novemberében ugyancsak New York-ban beadott keresetében 20 multinacionális vállalat, köztük a Chevron, az IBM, a BP, a Ford, a Citigroup, a Credit Suisse és a Daimler ellen lépett fel kártérítési követeléssel. E társaságok "köztudottan pártolták" az apartheid-rendszert - mondta Hausfeld.