Három halottja van a baakúbai merényletnek
A merényletet gépkocsiba rejtett pokolgéppel hajtotta végre a tettes. A két áldozat mellett nyolcan sérültek meg, az egyikük egy tartományi kormányzóhelyettes.
A gépkocsi a fővárostól 70 kilométernyire északra fekvő, a többségében szunniták lakta Halísz településen repült a levegőbe, amikor arra haladt Básszám al-Hadran dijálai tartományi kormányzóhelyettes és a kíséretét szállító konvoj.
Az első jelentések két halottról és négy sebesültről szóltak. A sérültek közül többen Hadran testőrei voltak - közölte a dijálai tartomány rendőrfőnöke. Eleinte még úgy tűnt, hogy a pokolgépet távirányítóval hozták működésbe, amikor a hivatalába tartó Hadran néhány járműből álló gépkocsioszlopa arra haladt. Az újabb, a helyi kórháztól származó értesülések szerint két rendőr halt meg a merényletben és további négy megsebesült. A kormányzóhelyettes sérülése nem súlyos - közölte a helyi rendőrparancsnok.
Egy szélsőséges iszlám internetes oldal közleményt hozott nyilvánosságra, amely szerint az akciót az Abu Muszab az-Zarkávi vezette szélsőséges szervezet vállalta magára. Ezt a közleményt más források nem erősítették meg.