Kína: kizárt a demokratikus átalakulás
A kínai elnök, Hu Csin-tao egy tévébeszédben kizárta annak lehetőségét, hogy a Kínai Népköztársaságban nyugati mintájú demokráciát vezessenek be. Az államfő szerdán azt is elmondta, a történelem bizonyítja, hogy a
nyugati politikai berendezkedés vak átvétele Kína halálát jelentené. Hu korábbi beszédeiben kitért arra, hogy az eddigieknél
nagyobb figyelmet kell fordítani a "szocialista demokráciára", és
jobban oda kell figyelni a tömegek igényeire. Aligha várható
azonban, hogy a kínai vezetés a mostaninál nagyobb türelmet fog
tanúsítani a jövőben az ellenzéki gondolkodásúakkal szemben, vélik politikai elemzők. Hu szerdai beszédében kijelentette, az ország előtt álló hatalmas változások megvalósításában a kommunista pártnak történelmi szerepe lesz.