Tömegtüntetést tartott az ellenzék Kijevben
Több mint 30 ezer, narancsszínű zászlókat lengető ember töltötte meg az ukrán főváros központjában lévő Függetlenség teret, ahol népszerű rockegyüttesek szórakoztatták a Juscsenko és más politikusok, köztük az Ukrajnai Szocialista Párt (SZPU) vezetője, Olekszandr Moroz beszédére váró sokaságot. A szervezők szerint a százezret is meghaladta az egybegyűltek száma, a rendőrség 10 ezresre becsülte a tömeget.
Jóllehet a kijevi polgármester előzőleg a Juscsenko-párti megmozdulások betiltásával fenyegetőzött, egy helyi bíróság engedélyezte a nagygyűlést, és a szombati tiltakozó akciót nem kísérte látványos rendőri jelenlét.
Az elnökválasztás második, november 21-re kiírt fordulójában Juscsenko a miniszterelnökkel, Viktor Janukoviccsal mérkőzik meg, miután egyiküknek sem sikerült megszereznie a voksok több mint 50 százalékát a múlt vasárnapi szavazáson az összesen 24 indulót felvonultató, népes mezőnyben.