Sarkozy és Hu Csin-tao Londonban beszélgettek
Francia-kínai államfői találkozó volt szerdán este Londonban. Nicolas Sarkozy és Hu Csin-tao (Hu Jintao) a G20 csúcs kapcsán folytattak megbeszélést - erősítette meg egy kínai diplomata, de részletekbe nem bocsátkozott. Az Új Kína hírügynökség szerint a kínai elnök a találkozót a "kétoldalú kapcsolatok új kiindulópontjának" nevezte. Peking és Párizs szerdán jelentette be hivatalos közleményben, hogy a két ország ismét felveszi egymással a legmagasabb szintű kapcsolatokat, amelyeknek lehűlését a Tibettel kapcsolatos nézeteltérések okozták.
A találkozóról kiadott rövid közlemény szerint a felek tiszteletben tartják a be nem avatkozás elvét, valamint Párizs tartózkodik attól, hogy támogassa Tibet függetlenségét célzó törekvések bármilyen formáját. A kínai sajtó nagyobb része ez utóbbi elemnek tulajdonított nagyobb jelentőséget. A China Daily című angol nyelvű pekingi lap vezércikkében hozzátette, hogy a kérdés kapcsán még sok tisztáznivaló van. A kínai tömegtájékoztatási eszközök ugyanakkor a kibékülés jelentőségét hangsúlyozták a gazdasági válság fényében a G20-ak találkozója előtt, illetve az ennél is fontosabb nemzetközi együttműködés érdekében. A hirtelen jött francia-kínai közeledés ellenére a csütörtöki kínai lapok címoldalukon Barack Obama amerikai és Hu Csin-tao kínai elnök első találkozójának londoni képeivel voltak tele.