Felfüggesztik a kijárási tilalmat Hondurasban
A hondurasi ideiglenes kormány vasárnap bejelentette, hogy felfüggesztik a két hete elrendelt éjszakai kijárási tilalmat az országban. A rendeletet azután léptették életbe, hogy június végén letartóztatták az államfőt, Manuel Zelayát. Az újonnan kinevezett elnök, Roberto Micheletti szerint a kijárás éjszakai megtiltására az elűzött államfő hívei által tervezett erőszakos cselekmények megelőzése érdekében volt szükség.
A hivatalából elmozdított Zelaya szombat óta Washingtonban tartózkodik, ahol az Egyesült Államok dél-amerikai illetékeseivel folytat megbeszéléseket. Az AFP forrásai szerint ezeken a tárgyalásokon előkészítik Zelaya és Micheletti tervezett találkozóját is. A két politikus képviselői - Costa Rica-i közvetítéssel - pénteken tárgyaltak egymással, ám a megbeszélés érdemi eredmény nélkül zárult.
Jose Manuel Zelayát június 28-án katonai puccsal távolították el tisztségéből. A politikus Costa Ricában keresett menedéket. A hondurasi törvényhozás még aznap új államfőt választott Roberto Micheletti személyében. Noha a világ vezető hatalmai Zelayát támogatják, a hondurasiak többsége üdvözölte a politikus menesztését. Zelayának azért kellett távoznia, mert népszavazást akart az alkotmány módosításáról, annak érdekében, hogy újra megválaszthassák.