Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Hazatért Afganisztánba egy sokat támadott üzbég hadúr

2009.08.16. 21:03 Módosítva: 2009-08-16 21:17:07

Hazatért egyéves törökországi száműzetéséből Afganisztánba vasárnap este a nagyhatalmú és ellentmondásos megítélésű Abdul Rasíd Dosztum üzbég hadúr. Az afgán kormány a kritikusok szerint azért engedélyezte ezt, hogy Hamid Karzai államfő ne veszítse el az üzbég nemzetiségű szavazók támogatását a csütörtöki elnökválasztáson.

Karzai több más hadúrral is szövetségre lépett választási érdekei miatt, de a nemzetközi közvélemény nem nézi jó szemmel taktikáját. Az Egyesült Államok máris elítélte Dosztum visszatérését, utalva a hadúr állítólagos szerepére "az emberi jogok tömeges megsértésében". Dosztumot azzal vádolják, hogy felelős volt mintegy kétezer tálib fogoly haláláért az afganisztáni háború elején még 2001 novemberében. Dosztum hevesen tagadja, hogy bármi rosszat tett vagy tettek volna a tálib foglyokkal.

Barack Obama amerikai elnök nemzetbiztonsági vizsgálatot rendelt el a The New York Times állításainak ellenőrzésére, miszerint Obama elődjének, George Bushnak a kormánya akadályozta a nyomozást az említett mészárlás ügyében.

A hadúr, Észak-Afganisztán nagyhatalmú parancsnoka együttműködött a szovjetekkel a nyolcvanas évekbeli megszállás idején, majd az amerikaiak szoros szövetségese lett 2001-ben, a szeptember 11-ét követő offenzívában. 2008 végén felfüggesztették vezérkari főnöki tisztségéből, és házi őrizetbe helyezték, mert nem volt hajlandó együttműködni a nyomozásban egy vetélytársával kirobbant lövöldözés ügyében. Ezért vonult száműzetésbe, de nem világos, hogy önként vagy utasításra.