Auguszta
-3 °C
2 °C

Nigériában begyűjtötték egy iszlamista szekta tagjait

2009.08.16. 18:04

Nigériában a rendőrség begyűjtötte egy gyanús iszlamista szekta, a Darul Iszlam mintegy hatszáz tagját, és vizsgálatot indított ellenük, miután pár héttel korábban egy másik szekta fellázadt, és több száz ember életét vesztette a zavargásokban. A közösség modelljét az afganisztáni tálib mozgalom adta. Egyelőre nem tudni, hogy a két szekta kapcsolatban állt-e egymással, de hittételeik hasonlóak.

A fővárosból küldött erősítés segítségével a rendőrök körülzárták a szekta táborát Niger szövetségi állam Mokwa nevű városában, és az embereket egy közeli iskolába szállították kikérdezésre. Az állam rendőrfőnöke közölte, hogy a város lakói valamint a helyi kormányzat is panaszt tett a szekta tevékenysége miatt, többek között kifogásolták, hogy tagjaik erőszakkal adnak férjhez lányokat. A közösség vezetője azt állítja, hogy vallási szokásaik semmiben sem sértik az állami törvényeket. A rendőri intézkedésnél nem kellett erőszakot alkalmazni.