Világszerte tüntettek Hugo Chávez ellen
Több ezer ember vonult az utcákra Kolumbia és Venezuela fővárosában helyi idő szerint pénteken egy internetes felhívásra tiltakozásul Hugo Chávez politikája ellen. Bogotában több mint ötezren tüntettek a venezuelai elnök ellen, többen "Elég Chávezből", illetve "Chávez diktátor" transzparensekkel vonultak fel. Ugyancsak több ezres tömeg gyűlt össze Caracasban és Honduras fővárosában is Chávez távozását követelve. A hondurasi tüntetésen részt vett Roberto Micheletti elnök is, aki azt követően került az ország élére, hogy száműzték a hatalomból a Chávezzel szövetséges Manuel Zelayát. Kisebb, néhány száz fős csoportok Quitóban, Madridban és New Yorkban is összeverődtek a Chávez-ellenes felhívásra, amelyet a Facebook közösségépítő portál egyik felhasználója kezdeményezett.