Klaus tovább borzolja az uniós vezetők idegeit

2009.09.24. 18:52 Módosítva: 2009.09.24. 18:56

Václav Klaus megerősítette, hogy csak azután dönt a lisszaboni szerződés cseh ratifikációs okmányának aláírásáról, miután az alkotmánybíróság megvizsgálta a dokumentummal kapcsolatos újabb két beadványt, derült ki abból a levélből, amelyet a cseh államfő Alena Gajduskovának, a szenátus alelnökének írt. Az alelnök korábban levélben kérdezte az államfőtől, hogy miért késlekedik az okmány aláírásával.

A lisszaboni szerződést tavasszal hagyta jóvá a cseh parlament két háza, de a köztársasági elnök egyelőre nem írta alá. A Polgári Demokratikus Párt (ODS) néhány szenátora ugyanis úgy véli, hogy a dokumentum ellentétes a cseh alkotmánnyal, és ezért panasszal kívánnak élni az alkotmánybíróságnál. A panasz benyújtását szeptember 29-re jelezték. Az alkotmánybíróság állásfoglalására vár egy másik panasz is, amely a lisszaboni szerződéssel kapcsolatban elfogadott, a kormány kötelezettségeit érintő törvény megvizsgálását kéri.

Klaus közismerten nem híve az Európai Unió szorosabb integrációjának, és a lisszaboni szerződést sem szívesen írná alá. Az elnököt az sem zavarja, hogy emiatt személyét éles hazai és külföldi bírálatok érik.

A lisszaboni szerződést az EU 27 tagállama közül már csak három nem fogadta el: Lengyelország, Csehország és Írország. Németországban Horst Köhler államfő jelezte, hogy pénteken kívánja lezárni a ratifikációs folyamatot. Írországban október 2-án újabb népszavazást tartanak, miután az első voksoláson a lakosság elutasította a dokumentumot. Megfigyelők szerint ezúttal várhatóan az igenek lesznek többségben. A lengyel elnök jelezte: amint az írek igent mondanak, ő is aláírja a szerződést.