Szabad az út a Lisszaboni Szerződés előtt
A Lisszaboni Szerződés cseh ratifikációja előtt nincs akadály, közölte csütörtök este Brüsszelben Fredrik Reinfeldt, az EU soros elnökségét ellátó Svédország miniszterelnöke.
Közlése szerint annak a lábjegyzetnek a szövegét, amit a cseh államfő felvetése nyomán elfogadtak, a Csehország szomszédságában fekvő országok is jóváhagyták.
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke azt közölte, hogy minden politikai akadályt sikerült eltávolítani az útból, és hogy a Lisszaboni Szerződés nagyon gyorsan életbe léphet, miután azt jóváhagyja a cseh alkotmánybíróság.
Bajnai Gordon miniszterelnök az EU-csúcstalálkozó első ülésnapjának végén kiemelte: "sikerrel érvényesítettük a magyar érdekeket. Sikerült világossá tenni, hogy a Benes-dekrétumok, az Alapjogi Charta és a Lisszaboni Szerződés között semmiféle összefüggés nincs".