Emil, Csanád
17 °C
30 °C

El kell bontani a nagyajtai Székelyföld-táblát

2009.11.10. 17:28

El kell bontani egy magyar nyelvű, Székelyföld határát jelző táblát a romániai Kovászna megyében a megyei törvényszék döntése értelmében, írja a Háromszék című sepsiszentgyörgyi napilap internetes oldalán.

A Kovászna megyei kormányhivatal (prefektúra) beadványa alapján a megyei bíróság érvénytelenítette a Nagyajta határában felállított Székelyföld-tábla építési engedélyét, így a megyei önkormányzatnak el kellene távolítania a tavaly májusban felállított pannót.

A bíróság azt kifogásolta, hogy a megyei és nem a községi önkormányzat adta ki az építési engedélyt, ám a megyei önkormányzat szerint ehhez joguk volt, mert a nagyajtai polgármesteri hivatalban nincs építész, így minden építési engedélyt a megye bocsát ki. A megyei önkormányzat ezért nem fogadja el a döntést, és fellebbezést nyújt be.

Az előzményeket ismertetve a lap azt írja, hogy Codrin Munteanu, Kovászna megye prefektusa a nyár elején jelentette be, bírósághoz fordul a nagyajtai tábla ügyében, mert egy állampolgári bejelentés alapján érdeklődött az építési felügyelőségnél, és kiderült, tisztázatlan annak a területnek a tulajdonviszonya, amelyre a megyei önkormányzat felállította a táblát, így a kiállított engedélyek nem megfelelőek.