Zoltán
9 °C
21 °C

Azeri katonák lelőtték több társukat

2010.01.29. 11:35

Két azeri katona lelőtte egységének négy másik tagját, majd magával is végzett, jelentette az azerbajdzsáni média.

A két katona csütörtök este nyitott tüzet automata fegyverekből társaira, négyet megölt, kettőt pedig megsebesített - közölte a védelmi minisztérium.

A Trend sajtóügynökség viszont úgy tudja, hogy a gyilkos katonákat mások lőtték le, amikor azok menekülni próbáltak, és hogy egy parancsnok is volt az áldozatok között. Az Azadlik című ellenzéki lap tudósítása szerint az incidens az örmény határ közelében történt.

Azerbajdzsán és Örményország között ellenséges a viszony, a két ország a kilencvenes évek óta vetélkedik egymással a Karabah fölötti ellenőrzésért.