Zarándokló zsidók ellen készültek merényletre, de elkapták őket

2010.01.31. 19:49

Az egyiptomi hatóságok 25 embert tartóztattak le, azzal gyanúsítva őket, hogy támadást készítettek elő az észak-afrikai országba zarándokló zsidók ellen, közölték vasárnap helyi biztonsági szervek, miközben Jordániában az Afganisztánban december végén elkövetett, hét CIA-ügynök halálát okozó öngyilkos merénylettel összefüggésben is rendőrkézre került mintegy negyven szélsőséges. Az egyiptomi hatóságok az idén engedélyezték a zsidó zarándokoknak, hogy felkeressék a marokkói származású, XIX. században élt Jakoov Abu Hacira rabbi sírhelyét a Nílus deltavidékben. A rabbi tisztelői minden évben januárban zarándokolnak el Egyiptomba. Tavaly azonban a Gázai övezet elleni izraeli támadás miatt az egyiptomi kormány megtiltotta a zarándokutat. 

Az al-Mászri al-Jum című egyiptomi lap értesülése szerint az őrizetbe vett csoport tagjai támadásokra készültek a Szuezi-csatornán áthaladó amerikai hajók ellen is. Ugyancsak terveik között szerepelt, hogy fegyvereket juttatnak el a Gázai övezetet ellenőrző Hamász radikális palesztin szervezetnek.Eközben a jordániai biztonsági hatóságok bejelentették, hogy többtucatnyi szélsőséges muzulmánt vettek őrizetbe izraeli diplomaták elleni, sikertelenül végződött robbantásos merényletkísérletben való részvételért. A csoport tagjai után a közel-keleti ország egész területén folyik a hajsza.

Azt is közölték, hogy Jordániában elfogtak mintegy negyven személyt, akiknek köze lehetett ahhoz az öngyilkos merénylethez, amelyet az afganisztáni Hosztban egy jordániai kettős ügynök, Humam Halíl Abu-Mulal al-Balavi követett el december végén az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) tagjai ellen. Amerikai értesülések szerint Balavit a jordániai titkosszolgálat szervezte be, de a férfi dolgozott az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatnak is.