Észak-Korea elengedte az amerikai misszionáriust
Az észak-koreai hatóságok szabadon engedték szombaton Robert Park koreai származású amerikai misszionáriust, aki decemberben illegálisan lépett be az országba. Park már meg is érkezett Kínába, a pekingi amerikai nagykövetség szóvivője közölte, hogy a 28 éves férfi még szombaton hazautazik az Egyesült Államokba.
Észak-Korea már pénteken közölte, hogy szabadon fogja engedni a férfit, mert "őszintén megbánta tettét". Az amerikai diplomácia tagadta, hogy lépéseket tettek volna Park elengedéséért.
Park saját bevallása szerint azért ment Észak-Koreába a befagyott Tumen határfolyó jegén átkelve, hogy rávegye az észak-koreai vezetést az országban raboskodó politikai elítéltek szabadon engedésére. Állítólag egy Kim Dzsongilnek címzett levelet is magával vitt. Az írás arra kéri az ország vezetőjét, hogy zárassa be a lágereket, tegyen intézkedéseket honfitársai életkörülményeinek javítására és az emberi jogok betartására, valamint hogy mondjon le tisztségéről. Ilyenért akár halálra is ítélhetnek bárkit a sztálinista országban.
Az amerikait valószínűleg azért engedte el Phenjan, mert javítani akarja kapcsolatait Washingtonnal.