Kiemelték az etióp utasszállító adatrögzítőit
A libanoni haditengerészet kiemelte a Földközi-tengerből a múlt hónapban lezuhant etióp utasszállító két adatrögzítőjét , jelentették vasárnap a helyi hatóságok. A balesetben 90 ember vesztette életét. Az eddigi feltételezések szerint a rossz időjárás miatt járhatott szerencsétlenül a Bejrútból Addisz Abebába tartó járat, de a pontos okok tisztázásához elengedhetetlen a fekete dobozok vizsgálata. Az AFP-nek nyilatkozó szakértők szerint valószínűleg nem kizárólag a vihar vezetett a katasztrófához, a Boeing 737-es hajtóműve vagy hidraulikája is tönkremehetett. Az adatrögzítők közül az egyik a repülési adatokat tartalmazza, a másik pedig a pilótafülkében elhangzó beszélgetést veszi fel. A dobozt elszállították a libanoni haditengerészet egyik bázisára, majd átadják a baleset körülményeit vizsgáló nyomozóknak. A libanoni közlekedési miniszter szombaton jelentette be, hogy sikerült meghatározniuk az adatrögzítők pontos helyét, a búvárok ezután kezdhették meg a kiemelést.