Elutasították a volt boszniai muzulmán vezető szabadlábra helyezését
Egy londoni bíróság szerdai döntése értelmében őrizetben kell maradnia Ejup Ganicsnak, a testület ugyanis elutasította a Szerbia által körözött egykori boszniai muzulmán vezető szabadlábra helyezését óvadék ellenében. Quentin Purdy kerületi bíró szerint tekintettel a Ganics elleni vádak súlyosságára, a 63 éves politikust őrizetben kell tartani a bíróság jövő heti meghallgatásáig.
Ejup Ganicsot hétfőn tartóztatták le a londoni Heathrow repülőtéren. A politikus ellen az Interpol adott ki körözést belgrádi elfogató parancs alapján. Belgrád a boszniai háborúban elkövetett háborús bűncselekménnyel vádolja a bosnyák politikust. Tizennyolc másik gyanúsítottal együtt Ganicsot tartják felelősnek azért, hogy 1992 májusában - a háború kitörése után - Szarajevóban megtámadták a Jugoszláv Néphadsereg kivonuló egységeit. A támadásban 42 katona meghalt, több mint 70 megsebesült.
Ganics, aki a 90-es évek második felében, majd 2000-2001-ben volt a boszniai államelnökség tagja 12-12 hónapig, visszautasítja a szerb vádakat.
Ganics kiadatását Szerbia mellett Bosznia is kérni kívánja Londontól. A boszniai szerbek kezdeményezésére a boszniai ügyészség néhány éve nyomozni kezdett Ganics ellen. Szarajevó szerint Boszniában igazságosan fognak ítélkezni Ganics felett, de Belgrád kételkedik ebben.