Nem indulhat Haiti elnöki címéért Wyclef Jean
Nem indulhat a haiti elnökválasztáson Wyclef Jean hip-hop sztár, jelentette be pénteken késő este Haiti választási tanácsa. A Haitin született, de gyerekkora óta az Egyesült Államokban élő zenész a bejelentés után közölte, hogy elfogadja a döntést, és ugyanerre kérte támogatóit.
A választási tanács döntése szerint Wyclef Jean nem felel meg a jelölés követelményeinek, mivel az elmúlt öt évben nem Haitin élt, és ezért nem indulhat a november 28-ai elnökválasztáson. Az elnöki címre pályázó 34 jelöltből 19-et utasított el a választási tanács.
Jean közölte, hogy bár nem ért egyet a döntéssel, tiszteletteljesen elfogadja azt, és erre szólította fel támogatóit is. A Grammy-díjas zenész egyben közölte, hogy folytatni fogja munkáját Haiti felvirágoztatására.
Az Egyesült Államokban nagy karriert befutott zenész elmondása szerint a január 12-ei, nagyjából 250 ezer emberéletet követelő földrengés után döntött úgy, hogy már most indulni fog az államfői posztért. Jean a Time magazinnak adott interjúban közölte: ha nincsen a földrengés, tíz évet még biztosan várt volna ezzel a lépéssel.