Jolán
7 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Lemondott a japán kormány

2010.09.17. 06:42

Lemondott a japán kormány pénteken, hogy így tegye lehetővé a testület átalakítását. Kan Naoto miniszterelnök azt követően döntött kormánya átalakításáról, hogy a héten sikerült újraválaszttatnia magát pártja élére. Az összes - parlamenti és önkormányzati - képviselő, illetve más pártdelegáltak voksait mind számításba véve Kan kedden elsöprő győzelmet aratott a kormányzó Japán Demokrata Párt (DPJ) elnöki tisztségére pályázó riválisával, Ozava Icsiro veterán politikussal szemben. De csak a parlamenti képviselők szavazatait tekintve fölénye elenyésző volt.

Kan Naoto az idén júniusban lett az ország miniszterelnöke, miután elődje, Hatojama Jukio lemondott, súlyos népszerűségvesztést könyvelve el pénzügyi botrányok miatt és azért, mert ígéretével ellentétben nem állapodott meg az Okinava szigetén működő amerikai támaszpont áthelyezéséről. Vele együtt lemondott Ozava Icsiro, a DPJ akkori főtitkára is. Hatojama négy év alatt a negyedik japán kormányfő volt a sorban, aki úgy távozott posztjáról, hogy egy évet vagy annál kevesebb időt töltött a miniszterelnöki bársonyszékben.

A kormányátalakítás nyomán változik majd a külügyminiszter személye: a tisztség eddigi birtokosa, Okada Kacuja ugyanis csütörtökön bejelentette, hogy a továbbiakban a DPJ főtitkáraként, s ezzel a kormánypárt második számú vezetőjeként dolgozik. A japán média szerint a külügyminiszteri posztot várhatóan Maehara Szeidzsi eddigi közlekedési miniszter kapja majd.