A kormánykoalíció győzött a svéd választásokon

2010.09.20. 06:25

A kormányzó jobbközép koalíció győzött a svéd parlamenti választásokon, de elvesztette eddigi abszolút többségét a törvényhozásban, derült ki a hétfőre virradóra közzétett hivatalos végeredményből. Eszerint a négypárti kormánykoalíció 172 mandátumot kapott a 349 fős parlamentben. A szociáldemokraták vezette baloldali ellenzék 157, az új jobboldali populista, bevándorlásellenes Svéd Demokraták (SD) pedig 20 képviselői helyre számíthat.

Mivel a jobbközép kormánykoalíció elvesztette eddigi abszolút többségét, az SD egyes kommentárok szerint a királycsináló szerepébe kerülhet.

Fredrik Reinfeldt miniszterelnök híveinek stockholmi nagygyűlésén kijelentette, hogy a kormánykoalíció a választások után is hivatalban marad. Reinfeldt kész kisebbségi kormányt alakítani, de előbb megkeresi a baloldali ellenzéki Zöld Pártot a parlamenti többség biztosítása érdekében. Amennyiben Reinfeldtet ismét kormányfővé választják, úgy ő lesz az ország történetében az első hivatalban lévő jobbközép miniszterelnök, aki lehetőséget kapott az újrázásra.

Reinfeldt törekvése egyelőre hűvös fogadtatásra talált a Zöld Pártnál, amelynek vezetője - a szociáldemokratákkal folytatott együttműködésre célozva - közölte: a jelenlegi helyzetben a vörös-zöld kooperációt folytatják tovább. Mona Sahlin, a baloldali ellenzéki koalíció vezetője vasárnap este elismerte választási vereségüket.

A választást követő éjszaka legfontosabb hírének mégis az bizonyult a magát sokáig Európa legtoleránsabb országaként hirdető Svédországban, hogy a hivatalos végeredmény szerint is bejutott a törvényhozásba a bevándorlásellenes Svéd Demokraták párt. Az SD támogatottsága azt követően nőtt meg, hogy szakított a bőrfejű mozgalomba nyúló gyökereivel; az SD parlamentbe jutása egyúttal a hasonló pártoknak Európa más részein tapasztalt növekvő népszerűségét is tükrözi. Elemzők szerint az SD a gazdasági válság alatt megszaporodott munkanélküliek között talált követőkre.

A Svéd Demokraták tagadja, hogy rasszista lenne, de sem a kormányzó koalíció, sem a baloldal nem hajlandó vele együttműködni. Jimmie Akesson, az SD vezetője hétfőre virradóra Stockholmban ünneplő hívei előtt azt hangoztatta, hogy a parlamentbe kerülésükkel új fejezetet írtak a (svéd) politika történetébe. Egyúttal megígérte a választóknak, hogy nem okoznak felfordulást, felelősségteljesen viselkednek majd.

A skandináv országot a múlt század 20-as évei óta csaknem mindig egyszínű szociáldemokrata kormány irányította, s még nem fordult elő, hogy jobbközép kormány újra tudta volna választatni magát.