Felrobbantottak egy jemeni olajvezetéket

2010.11.02. 16:20

Felkelők felrobbantottak egy dél-koreai üzemeltetésű olajvezetéket a dél-jemeni Sabva tartományban kedden, mondta el egy helyi tisztségviselő. Az aklai olajmezőt a subejkaival összekötő, 1986-ban megépített vezetéket két, időzített robbanószerkezettel rongálták meg. Az említett forrás szerint a támadás mögött az al-Kaida terrorszervezet állhat.

Az al-Kaida arab-félszigeti szárnya korábban is fenyegette a kormányt azzal, hogy támadást intéz az olaj- és gázvezetékek ellen, de a valóságban ritkán történt ilyesmi. A legutóbbi esetben a múlt hónapban egy al-Kaida kapcsolatokkal rendelkező fegyveres megölt egy francia férfit az OMV osztrák gáz- és olajtársaság egyik telephelyén Szanaaában. Általában azonban inkább az elégedetlen jemeni törzsek nyomásgyakorlási eszköze az olajvezetékek elleni támadás.

Eközben Jemen Maarib és Sabva nevű tartományában kedden nagyszabású katonai és felderítési művelet kezdődött, hogy kézre kerítsék a Washington által is körözött, amerikai születésű Anvar al-Avláki szélsőséges imámot, és Ibrahim Haszan al-Aszírit, a szaúdi állampolgárságú bombaszakértőt. Ez utóbbi, egy 28 éves férfi az al-Kaida szolgálatában tevékenykedik. Aszíri készítette azt az robbanószerkezetet, amellyel tavaly karácsonykor egy nigériai férfi megpróbálta megsemmisíteni a Northwest Airlines Amszterdamból Detroitba tartó repülőgépét. Neve az elmúlt napokban azzal kapcsolatban merült fel újra, hogy Dubajban és Nagy-Britanniában az Egyesült Államokba tartó teherszállító repülőgépek rakterében robbanószerkezetekre bukkantak. A gyanú szerint ezeket a berendezéseket is ő szerelte össze.

Az al-Kaida központjai Maarib és Sabva tartományban találhatóak, valamint itt vannak a nemzetközi olajtársaságok olaj- és gázmezői is.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport