Tavaszi offenzívával fenyegetnek a tálibok
Tavaszi offenzívát hirdettek az afganisztáni tálibok a nemzetközi erők katonái és az afgán biztonsági erők tagjai ellen, valamint támadásokkal fenyegették meg az afgán állami tisztségviselőket és az olyan afgán és külföldi cégek vezetőit, amelyek a NATO vezette biztonsági erőket szolgálják ki.
Figyelmeztették a lakosságot, hogy maradjon távol a tömegrendezvényektől, a katonai támaszpontoktól és járműkonvojoktól, valamint a kormányhivataloktól, mert mindezek május 1-jétől célpontok lesznek. A tálibok hadműveleteik tervezett sorozatát Badarnak nevezték el, amely Mohamed próféta egyik nagy katonai győzelmére utal.
A nemzetközi és az afgán katonai erők parancsnokai és nyugati diplomaták arra figyelmeztettek pénteken, hogy hírszerzési értesülések alapján vasárnaptól várható a tálibok és a velük szövetséges Hakkani-hálózat támadásainak megsokszorozódása nagyjából egy hétig.
Ugyanakkor a washingtoni védelmi minisztérium a kongresszushoz pénteken eljuttatott féléves helyzetjelentésében azt írta: az afganisztáni háborúban sikerült "kézzelfogható haladást" elérni, miután az amerikai csapaterősítésnek köszönhetően kiszorították a tálibokat az ország déli részén található legfontosabb bázisaikról. A Pentagon szerint a tálib mozgalom bölcsője, Kandahár város környékén nyilvánvaló a biztonsági helyzet javulása, de immár kedvezőbbek az állapotok Uruzgán és Hilmend tartományban is. Az említett vidékek ennek ellenére továbbra is az ország legveszélyesebb területeinek számítanak.