Frigyes
15 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

USA-szankciók Szíria ellen

2011.04.30. 08:07

Az amerikai kormány pénteken az emberi jogok megsértése miatt befagyasztotta a szíriai titkosszolgálat, annak vezetője, valamint Bassár al-Aszad elnök két rokona, és az iráni Iszlám Forradalmi Gárda amerikai kintlévőségeit és megtiltotta a velük való üzleti együttműködést. Az Obama-kormány által hozott intézkedések által megcélzott két Aszad-rokon az elnök öccse, Maher al-Aszad, aki egy, a deraai tüntetések elfojtásában részt vett páncélos dandár parancsnoka, és az államfő egyik unokaöccse, Atif Nadzsib, aki a város Politikai Biztonsági Igazgatóságának vezetője volt a véres fellépés idején.

A szankciók érintik a szíriai Általános Hírszerzési Igazgatóságot és annak vezetőjét, Ali Mamlukot, valamint az arab országban végbemenő erőszakos cselekmények anyagi támogatásával vádolt iráni forradalmi gárdát is. Az intézkedések kiterjednek a szíriai vezetés által használt repülőgépek alkatrész-utánpótlására is és megtiltják egy Aszad elnök számára megépített luxusrepülő leszállítását is. Maga a szíriai elnök nem szerepel a Barack Obama aláírását viselő intézkedések által érintett személyek között, a most bevezetett szankciók azonban 2004 óta a leghatározottabb amerikai lépések Szíriával szemben.