Három napja lövik a kurdokat a törökök
A török hadsereg légiereje és tüzérsége ismét csapásokat mért a kurd lázadók észak-iraki állásaira, harmadik egymást követő napon folytatva a hadműveletet, közölte szombaton a hadsereg parancsnoksága.
Az elmúlt több mint egy év első ilyen hadművelete arról tanúskodik, hogy a 27 éve tartó konfliktus ismét fellángol a tárgyalásos rendezésére tett erőfeszítések összeomlása után.
Weboldalán közétett legfrissebb közleményében a török vezérkar azt írta, hogy a harci repülőgépek az éjszaka folyamán összesen húsz célpontot támadtak az iraki-iráni határhoz közel fekvő Kandil-hegységben, valamint Sinász-Haftanin, Hakurk és Gara térségében, a gépek mindegyike visszatért a bevetésekből.
"A tüzérség közben a légi műveletekkel összhangban intenzíven lőtt 85 célpontot" - teszi hozzá a vezérkari közlemény, amely szerint jelenleg is folytatódnak a felderítő repülések, hogy felmérjék az okozott károkat, s hogy voltak-e áldozatai az újabb támadásoknak.
A nagyszabású török hadművelet válasz arra, hogy a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei szerdán Délkelet-Törökországban két rajtaütésben megöltek összesen 12 török katonát. A nemrég fellángolt újabb gerillaakciókban, amelyeket Ankara szerint a PKK észak-iraki táborokból kiindulva hajt végre, az elmúlt hónapban a török biztonsági erők összesen mintegy negyven tagját ölték meg.
A kurd önrendelkezésért folyó harcban, amelynek motorja a PKK volt, több mint 40 ezren vesztették életüket az elmúlt 27 évben.