Fico a nyugdíjpénztárak ellen kampányol
Elértéktelenednek a lakosság magánnyugdíjpénztárakban lévő befektetései - mondta pénteken a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek Robert Fico szlovák kormányfő.
"Végig kellene néznünk, ahogy 30 évnyi takarékoskodás után az infláció feléli a pénzüket és aztán majd az államhoz fordulnak segítségért, mert nem kapnak semmit a második pillérből?" - mondta Fico.
Hozzátette: az állam több mint egymilliárd euróval támogatja évente a Szociális Biztosítót, mivel annak bevételkiesést okoz, hogy a járulékok egy része a második pillérbe folyik. Fico szerint a magánnyugdíjpénztárak pedig ezt követően elértéktelenítik az állami kasszából átutalt lakossági pénzeket.
A szlovák kormányfő közölte: annak érdekében, hogy az emberek kilépjenek a második pillérből, arra is hajlandó, hogy kampányt folytassak éppen úgy, mint azt a nyugdíjpénztárak tették a belépés érdekében".
Szerinte a nyugdíjbiztosítás második pillérébe belépők száma olyan magas, hogy az fenntarthatatlanná teszi a nyugdíjbiztosítás rendszerét. Hozzátette: nem tervezi a nyugdíjbiztosítási rendszer megszüntetését, de útépítésre szeretné felhasználni a nyugdíjpénztárak számláin felgyülemlett pénzt.