Kilenc halott egy afganisztáni öngyilkos merényletben
Legalább kilencen meghaltak és több mint húszan megsebesültek egy öngyilkos merényletben kedden a nyugat-afganisztáni Herát tartományban. A merénylő az általa vezetett terepjárót robbantotta fel egy körzeti közigazgatási épület előtt. Az AFP hírügynökség ugyanakkor úgy tudja, hogy valójában két merénylő volt a gépkocsiban, amelyet a rendőrség még a merénylet előtt üldözőbe vett. E változat szerint az egyik tettes - figyelmen kívül hagyva a rendőrök felszólítását - akkor robbantotta fel járművet, amikor az az épület elé ért.
Guzara körzet közigazgatási vezetője elmondta, hogy az áldozatok között rendőrök és civilek egyaránt vannak, a merénylet időpontjában ugyanis sok civil állt sorban az épület előtt, hogy bejusson a hivatali félfogadásra. Anyagi kár keletkezett a körzeti közigazgatási, valamint egy rendőrségi épületben.
Bár a robbantást egyelőre senki sem vállalta magára, a hírügynökségek szerint a mostani öngyilkos merénylet a Hamid Karzai elnök vezette kormány ellen harcoló tálibokra utal. Az AFP megjegyzi: az iráni határ mentén fekvő, üzleti központnak tekintett Herát tartományban viszonylag ritkák az ilyen merényletek, a tálibok inkább a déli országrészre összpontosítják támadásaikat. A múlt héten is követtek már el öngyilkos merényletet Afganisztán északi részén a NATO vezette nemzetközi biztonsági erők norvég katonái ellen.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.