Menesztették a paraguayi államfőt

2012.06.23. 08:12

Alkotmányos vádeljárás keretében a paraguayi törvényhozás felmentette tisztségéből pénteken Fernando Lugót, a dél-amerikai ország baloldali államfőjét. A szenátus 39:4 arányban szavazott az elnök menesztése mellett. Fernando Lugót tartják felelősnek azért, hogy a múlt héten 17 ember meghalt illegális földfoglalók és a rendőrség közötti összecsapásban.

Az államfő el sem ment a szenátusi ülésre, három ügyvédjét küldte el. A védők arra hivatkoztak: az államelnök nem kapott elég időt, hogy fölkészüljön az eljárásra, hogy megvédje magát. Az Amerikai Államok Szervezete bírálta, "elsietettnek" nevezte a paraguayi elnök elleni eljárást. A Dél-amerikai Nemzetek Uniójának (Unasur) külügyminiszterei szerint a vádeljárással veszélybe került a demokratikus rend Paraguayban. A dél-amerikai országban előreláthatólag Federico Franco eddigi alelnök, a kormánykoalícióból nemrég kivonuló Liberális Párt vezetője lesz az ideiglenes államfő a 2013 áprilisában esedékes elnökválasztásig.