10 millió dollárt fizetnek a pedofil papok
Peren kívüli megállapodás keretében Roger Mahony bíboros, korábbi Los Angeles-i érsek és az érsekség egy pedofíliával gyanúsított papja beleegyeztek abba, hogy négy egykori gyermekáldozatnak összesen 9,99 millió dollárnyi kártérítést fizetnek - jelentették be az áldozatok jogi képviselői.
A 2011-ben visszavonult érsek, aki tagja a konklávénak, és jelenleg a Vatikánban tartózkodik, azért keveredett az ügybe, mert azzal gyanúsították, hogy tudott az érsekség egyes papjainak pedofil visszaéléseiről, de nem jelentette a hatóságoknak. A mostani esetben azzal is vádolták, hogy közbenjárt annak érdekében, hogy a bűncselekményeket elkövető pap megmeneküljön az állami igazságszolgáltatástól, mivel az érintettet egy egyházi irányítású gyógyközpontba utalta.
A peren kívüli megállapodásnak mindazonáltal az is része, hogy egyik fél sem ismer be semmilyen szabálytalanságot.
Mahony már korábban nyilatkozott arról, hogy nem érti a mások fedezésével kapcsolatban a rá vonatkozó vádakat, hiszen azokban olyan ügyekről van szó, amelyekkel korábban már alaposan foglalkoztak.
Az érsekség már 2007-ben peren kívüli megállapodást kötött a pedofil papok áldozataival, és belement, hogy összesen 660 millió dollárt fizessen több mint félezer embernek. A pedofíliát mélyen elítélő és "borzalmas bűnnek" nevező bíboros akkor személyesen kért bocsánatot az áldozatoktól.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.