Kormánypártiak támadtak a Taksim tériekre
Az iszlám konzervatív török kormány hívei vasárnap Isztambulban kormányellenes tüntetőkre támadtak és megrohanták az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) egy kerületi irodáját is – jelentette a török média.
Ez volt az első ilyen támadás a Taksim térről indult kormányellenes tüntetések május végi kezdete óta.
![2013-06-16T120633Z 14325074 GM1E96G1JLG01 RTRMADP 3 TURKEY-PROTE](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/440/4400/44001/4400108_86c83d625ab5fad09c80636536a3345e_wm.jpg)
A Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök nevét és Erdogan melletti jelszavakat skandáló támadók nem sokkal azután lendültek akcióba, hogy mintegy százezren – egyes források szerint több százezren – tüntettek Isztambulban a kormány mellett, valamint hogy a miniszterelnök továbbra is hajthatatlannak mutatkozott a tüntetőkkel szemben.
A Köztársasági Néppárt Sishane kerületi, a városközponttól mintegy két kilométerre lévő irodáját a híradások szerint egy 35-40 fiatalemberből álló, botokkal felszerelkezett csoport támadta meg.
A CHP egyik képviselője szerint azonban a támadókat rövid idő után sikerült elriasztani, és senki sem sérült meg.
A közmédiától független, internetes ellenzéki beszámolók szerint a pártirodától néhány száz méterre dorongokkal és késekkel felszerelkezett férfiak tüntetőkre rontottak rá, s a rendőrség nem avatkozott be az eseményekbe.
A rohamrendőrök és a tüntetők közötti összecsapások az este Isztambul több negyedében is folytatódtak.
A rendőrség által szombat este kiürített és elfoglalt Taksim térre néhány tucat tüntető vasárnap többször is megpróbált újra benyomulni, és aktivisták szerint a rendőrség egy kórház területén is vízágyút vetett be az oda bemenekülő tüntetők ellen.
Az isztambuli ügyvédi kamara adatai szerint a nap folyamán mintegy 350 embert állítottak elő a hatóságok.
Közben egynapos országos általános sztrájkot hirdetett hétfőre két török szakszervezeti tömörülés, tiltakozásul a tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt.